A magyar jazz gondolkodója

2010.04.23. 16:04

Szabados György: Írások I. (Tanulmányok, esszék)
B.K.L. Kiadó

Szabados György a magyar jazz doyenje 70 éves. És itt a „magyar jazz” kifejezés alatt nem a Magyarországon megszülető bármilyen jazzt kell értenünk, hanem azt a zenét, amely az afro-amerikai fekete zene és a magyar hagyományokból megszületett – mondanunk sem kell: Szabados munkássága nyomán. Szabados életútja abból a szempontból a mai napig egyedülálló, hogy megmutatja, miként lehetséges egy következetesen felépített, zárt rendszerben megtalálni a szabadságot. De egyedülálló azért is, mert a magyar jazz nagy alkotói közül csak őt nevezhetjük egyúttal komoly gondolkodónak és olyan mesternek, aki mellett a mai magyar jazz legkreatívabb alkotói nőttek fel.


 

Szabados György írásai most gyűjteményes kötetekbe foglalva is megjelennek (eddig én a „Tanulmányok és Esszék” alcímű I. kötettel találkoztam). Nem könnyű szövegekről van szó, a szombathelyi B.K.L. kiadó a Győr Free Műhellyel közösen csakis a jazz iránt mélyebb érdeklődést mutató zenebarátokra gondolhatott. Mégis azt kell mondanunk, hogy a rétegolvasmány zenetörténeti forrásművé szövi a hosszú évek során itt-ott, eldugott helyeken megjelent írásokat. Kodályon és Bartókon  keresztül a zenei anyanyelv kérdéséről, a jazz és népzene viszonyáról, a repetitív zenéről, általában a zene eredetéről, a rögtönzéshez szükséges magatartásról, kompozíciós módszerekről, más zeneszerzőkről (például laudációkat), saját művekről és tapasztalatokról olvashatunk Szabados sajátos fogalmazásmódjában.

Kiegészítéseképpen kettő tavalyi írást ajánlok Szabados Györgyről.

1.: Legutóbbi szólólemezéről

2.: A MAKUZ koncertjéről a Művészetek Palotájában

Szerző: turorudi

8 komment

Címkék: szabados györgy

A bejegyzés trackback címe:

http://jazz.blog.hu/api/trackback/id/tr391945768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kételkendő 2010.04.23. 19:02:48

Örülök, hogy született egy jazz blog. Meglepetés, hogy a teljes ismeretlenség ködéből kibontakozva az Index címlapján öltött formát :)

336 2010.04.23. 19:03:57

Gratula Szabadosnak, kívánok neki még százhúszat! :)
Bár a születésnaposhoz ennek semmi köze, de örömmel látom az Index címlapján ezt a blogot, aminek eddig a létezéséről sem tudtam. Nem akarok ünneprontó lenni, de remélem gyakran szerepel még címlapon a blog, mert ideje volna a magyar jazz problémáit nagy nyilvánosság előtt megbeszélni. :(

is 2010.04.23. 19:05:13

gratula. a poszthoz is, meg a bloghoz is.

turorudi · http://check.blog.hu 2010.04.23. 19:27:56

Köszönjük szépen! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Szabados György már júliusban betöltötte a hetvenet, de vegyük úgy, hogy Szabados-év van.
Szívesen várjuk a javaslatokat, amik alapján ezt a blogot építgetni tudjuk lassacskán.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.04.23. 20:31:01

Ezt a partitúrát hogyan kell olvasni?

lüke 2010.04.23. 21:36:31

isten éltesse!
gyakorlat vezetöm volt a biokémián a SOTE-n

vikvik · http://www.youtube.com/victorsethy 2010.07.19. 21:31:35

@336: Ahhoz most már egy-két médium is kell majd.
: /