Lemez tét nélkül

2010.04.27. 12:30

Dániel Szabó Trio meets Chris Potter: Contribution (BMC, 2010)

Szabó Dániel - zongora, Fender Rhodes
Chris Potter - tenor- és szopránszaxofon
Szandai Mátyás - bőgő
Németh Ferenc - dob

„Nem volt könnyű feladat ezt a zenét játszani, hiszen a darabok nagy részét még soha nem adtuk elő, és alig volt időnk a felkészülésre.” Ez az a mondat, amit magyar zenészekkel készített lemezek fülszövegeibe minden külföldi jazz-zenész beleír. És sajnos ez a lényeg, ez mutatja, hogy a magyar zenészek mellé állított külföldi sztárokkal készített lemezek értelmetlenek. Vajon hová a sietség, miért kell együtt dolgozni, ha egyébként azt nem tennék, miért kell erőltetni, ami csak cipőkanállal fér bele az időbe? A jazzt a műveléséhez szükséges képességek persze alkalmassá teszik arra, hogy a sietséget, az alkalomszerűséget látszólagosan áthidalják a művészek, csak hát mégis ott az érzés, hogy a másod/harmad/negyed sorban kezelt projekt soha nem lesz ugyanaz, mint a meghívott vendégművész önmagától létrejövő munkái. A „Contribution” című lemez sem olyan jó, mint Chris Potter bármely más lemeze, és ahogy az mások esetében is lenni szokott, a világsztár a Magyarországon készített lemezével ezúttal sem büszkélkedik diszkográfiájában.

Pedig az anyag nemzetközi mércével is megállja a helyét, Szabó Dániel szerzeményei arról tanúskodnak, hogy a zongorista birtokában van formaismeretnek, hangszerelési tudománynak, szólamvezetési technikáknak, sőt mi több, klasszikuszenei műveltségét a gyakorlatban is ügyesen kamatoztatja. A 7 szerzemény bizonyos pontokon kötődik egymáshoz: például az „Attack of the Intervals”-ban és a „Whirligig”-ben az éles ritmusok, vagy a „Camel Gallop” és a „Strange Wind” keleties és modális, lyd-hangsoron alapuló dallamai között is érezni az átjárást. Szabót zongorajátéka (és a záró számban Fender Piano-n) egyértelműen Potter mellé emeli: a „Strange Wind” bevezetőjében cimbalom-szerűen megszólaltatott pianok, a szél játékát idéző impresszionista arpeggiók a bőgős Charlie Mingus szólózongora lemezét juttatták eszembe. Már csak azért is, mert ezek a hatások azon a lemezen is Bartók román táncait idézik. A két szólista már a nyitó szerzeményben egymásra talál („Attack of the Intervals”), amikor a zongora a tenorszaxofon dodekafon-hatású szólamát késleltetve imitálja, vagy amikor a „Melodic” rusztikus basszusklarinét témája mellé hasonló finomsággal kúszik fel a zongora. Szandai Mátyás (bőgő) és Németh Ferenc (dob) mint ritmusszekció korrektül dolgozik, ám a hard bopig nyújtózkodva tényleg csak kísérő szerepet töltenek be; ez alól talán csak a záró „Bubble Song”-ban hallható Szabó-Németh kiállást említhetjük kivételként.
A Szabó Dániel Trió találkozása Chris Potterrel nem rossz lemez, de akárhogy forgatjuk, nehéz másként jellemezni, mint egy elegáns hakni. Hiányzik a mondandó, burjánzik a formalizmus és nem derül ki, mi volt az indoka annak, hogy a New York-i downtown egyik nagy sztárja is szerepeljen a lemezen.

A bejegyzés trackback címe:

http://jazz.blog.hu/api/trackback/id/tr551955916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kolbasz 2010.04.28. 09:24:16

Az volt a megérzésem New Yorkban, hogy ott sem próbálják össze az anyagokat. Nincs hely, idő, pénz rá. De működik! Nagyon profik a zenészek és nagy rutinjuk van ebben a módszerben. Előttük a kotta, és szemvillanásokból is értik a másikat. Empátia, koncentráció, alázat.

Kolbasz 2010.04.28. 09:38:46

Akkor nézzük meg Pottert a saját csapatával: NEW YORK JAZZGÖDÖR
Chris Potter Underground, május 7.
Más.
Az új Paul Motian Trióban Chris Potter szaxofonozik! (Lost In A Dream, 2010, ECM) Jason Moran zongorázik, és nagyon komoly anyag.

turorudi · http://check.blog.hu 2010.04.29. 02:06:51

@Kolbasz: Potter mondatából azért úgy érezni, hogy ő inkább a kigyakorláshoz van hozzászokva.