A hiányzó bátorságról

2010.04.30. 00:53

Peter Kowald - Benkő Róbert - Grencsó István - Geröly Tamás
2 Improvisations (Live Recording - Győr, 1988)


Ez a lemez tulajdonképpen nincs! Kordokumentum 1988-ból, egy győri koncertről. Nincs kiadva, kapni nem lehet, legfeljebb csak személyesen Grencsó Istvántól ajándékba. Mióta hallottam a Vandermarkék előtt a Grencsó Kollektívát, azon gondolkodom, hogy ezt a zenét Magyarországon azóta sem játssza más így, sőt, egyáltalán nem játssza; és ez a mondat előjelek nélkül áll, állapotra utal. Viszont Grencsó István sem változott túl sokat. Akkor már nagyjából tudta tenorszaxofonon azt, amit ma is, jellegzetes tónusokat hallunk, a kitartott hangok közben felismerhető a vibrato és a dallamívek is összetéveszthetetlenek. A tenor mellett a második improvizációban megszólal a baritonszaxofon is, de az hallhatóan nem igazán megy Grencsónak – azóta talán nem is használta.

De mégis, mi lehet a változatlan, statikus előadói habitus mögött, hogy a szabadzene területén az eltelt huszonévek során még mindig ugyanott járunk? Ez a koncert akár tegnap is elhangozhatott volna, még akkor is, ha Grencsónak ma már vannak sokkal inkább programorientált zenéi, konkrét, megírt témákkal. Mégis, mai zenéje ugyanaz, mint ’88-ban, és hát ott a lemezen Peter Kowald, aki miatt pedig azt érezhetjük, hogy a hatvanas évek végétől nem változott semmi. Valamiért a szabadzene nem kopik, de nem is fejlődik. Örök zene volna? Mondjuk, hogy az, de ezt az örökséget nagyon kevesen hordozzák, főleg nálunk, Magyarországon.

A két bőgős itt nagyon szabadon legelészik, jobb oldalon Kowald kopogós, rettenetesen erős hangzása áll szemben a bal oldalon hallható Benkő Róbert – akkor még – lágy, gyakran pengetett harmóniákra hegyezett játékával, az első negyed órában csak ők birkóznak egymással. Grencsó a két bőgőt központba állító anyagon (legalábbis az első, hosszú improvizációban) nem főszereplő, de mégis azt érezni, hogy a „húzd meg-ereszd meg” építkezés ötlete tőle származik. Ma már ennél jobban törekszik a területfoglalásra, biztos, hogy nem hallunk olyan koncertet tőle, ahol negyed óráig nem játszik; viszont van olyan zenekara, ahol a ritmusszekció hangszereiből 2-2 van. Geröly Tamás a dobokon még később, úgy a huszadik perc tájékán lép be, reflektív ritmusai jól működnek a tényleg erős hatású duplikált bőgők mögött.

Érdekes, hogy mennyire nincs fennmaradt hagyatéka a magyar avantgárd- és free jazznek. Talán azért, mert nem nagyon volt minek fennmaradnia; ha körbenézünk, ma sem látunk más arcokat, mint akik akkor voltak. Pedig csak oda kell állni és játszani: látszatra ez a legkönnyebb válfaja a jazznek. Csak hát a bátorság, az hiányzik nagyon!

A bejegyzés trackback címe:

http://jazz.blog.hu/api/trackback/id/tr401963340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kolbasz 2010.05.04. 15:19:29

Ez a fotó a Kinizsi utcai Közgáz Jazzklub előtt készült, ami a jellegzetes falból is látszik. Egy turnét nyomtak majd egy hétig, például vidéki egyetemi klubokban. (ha-ha)
A Kowald vezetett, nyomta a vodkát, a magyar zenészek meg rettegtek. De nem volt semmi baj.
Egyik délelőtt bementünk a Műcsarnokba, ahol Magdalena Abakanowicz kiállítás volt. A Kovald fölállította a bőgőjét, és szólóban játszott vagy fél órát. Életem egyik legnagyobb zenei élménye volt, persze a díszlettel együtt.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.05.10. 12:28:27

Mint a régi viccben: nem vak az, csak vakmerő!

Persze, Grencsó egy jelenség, a lódenkabátjában, nekem főleg a fuvolaszólói jönnek be.

Ugyanakkor nem értelek benneteket. Miben mérnétek a változást? A két bőgő helyett a játékautó és rugósfoci az változás-e vagy stagnálás? És ha nincs változás, akkor miért kellene rajta siránkozni? És ha lenne, örvendenénk?