Sheppard kétszer

2015.04.23. 18:09

cover.jpgAndy Sheppard azon kevés szaxofonosok egyike, akiknek a szopránszaxofon a fő hangszere és közülük is azon még kevesebbek közé tartozik, akiknek jellegzetes hangszíne már néhány hang után könnyen felismerhető. Sheppardot 2001-ben hallottam először élőben; akkor a Trafóban lépett fel Carly Bley triójával. Most egy másik zenekarával érkezik a Tavaszi Fesztiválra, a nevén futó kvartettel, amiben egyértelműen ő a főszereplő. Pontosabban ezt nem tudhatjuk: a zenekar alapjáraton egy trió, ám most kiegészül a gitáros-soundscape guru Eivind Aarsettel is, aki tavaly májusban saját zenekarával lépett fel a Müpában és meglehetős zavarban hagyta a közönséget azt illetően, hogy milyen zenét is játszanak ők. Már megjelent a kvartett közös lemeze, amihez még nem jutottunk hozzá, ezért Sheppard két előző lemezét futottuk át.

folder.jpgEbben a bizonyos jellegzetes szaxofon soundban az a  megdöbbentő, hogy különböző karakterű zenékben, más-más kidomborodó jellemvonások mellett is megmarad annak, ami: édes, kis karcokkal dúsított, nagyon finom, érzéki hangnak. A dob nélküli Carla Bley (zongora), Andy Sheppard (szopránszaxofon) Steve Swallow (akusztikus basszusgitár) triófelállás - bár első hallásra - könnyedebb, klasszikus elemekkel dolgozó anyagnak tűnik, mégis fajsúlyosabb kompozíciókat tartalmaz, mint a kortársasabb Trio Libero (Sheppard, Michel Benita [bőgő], Sebastian Rochford [dob]) cím nélküli lemeze. A "Trios" c. album leginkább Bley lemeze, a kompozíciók az ő nevén futnak, és ahogy annak idején a budapesti koncerten tapasztalhattuk, Sheppard és Bley élettársa, Swallow eltérő szerepkörrel, de nagyjából hasonló hangsúllyal vesz részt a közös játékban. Persze, tapasztalt, autonóm zenészeket hallunk, Swallow különleges hangszere és annak hangja ritkaságszámba megy, Sheppard pedig rendkívüli ízléssel szolgálja ki a Monkos harmóniafordulatokkal átszőtt, ugyanakkor még Ravel Boleróját is megidéző (a "Vashkar" c. számban) dús, olykor több tételes darabokat. Mindenképpen Sheppard van felül, de Bley hangzásvilága egyszerűen szíven szúrja az embert és csak arra emlékszünk a lemez után, hogy itt megint a nagyasszony alkotott valamit.

A Trio Libero meg-megtörő szerzeményeihez mindegyik tag hozzájárult, a tempóválasztást tekintve balladákról beszélhetünk. Nem minden magától értetődő, de a szolid botladozás nagyban segíti, hogy a mai nagy jazzmasszából itt-ott kiemelkedjen ez a lemez is. Aarset minden bizonnyal új dimenziót jelent majd, hiszen vele megjelenik a harmóniahangszer is, minden bizonnyal valahogy egészen másképpen, mint ahogyan hagyományos felfogás szerint számíthatunk rá. A lemez gyorsan elmúlik, több meghallgatás szükséges a közepesen rövid kompozíciók maradéktalan felszívódásához. Rochford dobszólói, Benita Charlie Hadent idéző hangszíne Sheppard lassú tempónál is briliáns játékával együtt ugyanakkor egy jó anyagot eredményeztek.

A bejegyzés trackback címe:

http://jazz.blog.hu/api/trackback/id/tr947392556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.